90 év

2010.06.04. 21:14 | :caroberto: | Szólj hozzá!

Kosztolányi Dezső: Rapszódia

 

Nincs, ahova hazatérjek,
ténfergek, mint a kísértet
éjszaka.
 
Süt a napfény, mégse látnak,
a magyar a nagyvilágnak
árvája.
 
Megy az élet, jő az élet,
ebek vagyunk és cselédek,
bolondok.
 
Jajgatok, de nincs, ki hallja,
vizes a kalapom alja
a könnytől.
 
Jaj, ha szám egyet kiáltna,
kitűzném a kapufára
szívemet.
 
Csak csöndesen, szívem aludj,
jó nekem így, jó nekem úgy,
akárhogy.
 
Így végezték bús hatalmak,
olcsó víz a magyar harmat,
sárba hull.
 
Mit bánják ők? Nevetnek ők,
várnak akácos temetők
mireánk.
 
Édesanyám, minek szültél?
Elhervadtál, megőszültél
hiába.

 

Ezen a héten ünnepeltük a költőóriás születésének 125. évfordulóját. Kosztolányi 1885. március 29-én Szabadkán látta meg a napvilágot.

A blogoszférában már sokan, sok helyütt megemlékeztek róla: pl. itt, itt, és itt.

Nem érdemes tovább szaporítani az MTI-s hír átvételével született bejegyzések hosszú sorát. Blogunk ehelyett a költő egy versével tiszteleg az évforduló előtt.

Íme:                                                   

Mint aki a sínek közé esett...

És általérzi tűnő életét,
míg zúgva kattog a forró kerék,
cikázva lobban sok-sok ferde kép,
és lát, ahogy nem látott sose még:

Mint aki a sínek közé esett...
a végtelent, a távol életet
búcsúztatom, mert messze mese lett,
mint aki a sínek közé esett:

Mint aki a sínek közé esett -
vad panoráma, rémes élvezet -
sínek között és kerekek között,
a bús idő robog fejem fölött,
és a halál távolba mennydörög,
egy percre megfogom, ami örök,
lepkéket, álmot, rémest, édeset:

Mint aki a sínek közé esett.

(Kosztolányi Dezső: Mint aki sínek közé esett...)

 

Mint hobbi firkász és zene rajongó, talán nem okozok nagy meglepetést, azzal, hogy nem csak a Holnapelőtt honi kultúrális blog virtuális hasábjaira szoktam írni, hanem a www.nuskull.hu metal webzine számára is. Ezen okból néhány cikkem/bejegyzésem párhuzamosan is publikálásra fog kerülni. Íme az első:

borito 200x200A Subscribe sosem volt az a sietős, szorgalmas fajta, mi sem bizonyíthatná ezt jobban, hogy az ígért harmadik nagylemez helyett ezúttal egy három dalos EP-vel rukkoltak elő a srácok. Ám mielőtt „ne-adj-isten” mindenki azt hinné, hogy a mondatot a „szúrták ki a szemünk” fordulattal fejezném be, elárulom azoknak, akik nem tudnák, hogy az EP mellé aranyszívűségéhez híven a zenekar odapakolta első - és ugyanakkor kiválóra sikerült - DVD-jét is. A DVD-t, ami olyan nagyszabású célt szolgál, minthogy megörökíti és summázza a zenekar első tíz évében elért eredményeket a jubileumi PeCsás koncerttel, továbbá visszanéz, összesít és ezzel párhuzamosan a jövőbe tekint és tovább gondol. Hölgyeim és uraim, ez a Contradictions.

Mint mondottam a kiadvány két komponensből áll össze, egy audio és egy video elemből. Ám ez nem minden, ugyanis a srácok voltak olyan készségesek, hogy ki-ki preferenciájának függvényében választhat a külcsín és a csomagolás tekintetében. Létezik egy CD- és egy DVD-tokos kiadvány, ám tudnotok kell, hogy mindkettőnek megvannak a pro és kontra érvei, annak ellenére, hogy elvileg mindkettőben ugyanaz a tartalom. A CD-tok belső borítója - már elnézést - de fertelmes lett (az ócska minőségű tokot meg már meg sem említem), viszont tény, ami tény benne vannak a szövegek, továbbá CD tokos csomagolása révén legalább az ortodox subisták oda tudják tenni a polcra az eddig megjelentek mellé. A DVD-s kiadvány már jóval kellemesebb külcsínnel rendelkezik, de a szövegeket nem tartalmazza. Már csak az a kérdés, így utólag, hogy miért nem jelentettek meg egy, a kettő pozitív tulajdonságait ötvöző kiadványt igényes designnal és szövegekkel. A front borító a Stuck’ lemezhez képest jóval letisztultabb elemekkel operál, ám én – pláne a komplett bookletet vizsgálva – nem vagyok vele (teljesen) megelégedve, nem hiába, szerintem az első lemezük volt a legjobb már, ami a külcsínt illeti biztosan. 

 

EP: Ám mielőtt megvizslatnánk az elmúlt esztendők nagy pillanatait és mélypontjait, lássuk, hol tart jelenleg, azaz ma a zenekar? Mit játszanak most és mely zenekarok hatásai dominálnak náluk ezúttal? Nyilvánvaló és nem is kell hozzá nagy tudornak lenni, hogy a Subscribe minden egyes lemezénél előszeretettel merített (vagy épp vett kölcsön) éppen aktuális kedvenceitől egy jó méretes merő kanállal; ez most sincs másképp. Az is nyilvánvaló azonban, hogy, ha viszont csak ezt tudnánk elmondani a zenekarról, akkor lehetetlen lenne, hogy egy teljesen alulról szervezett csapat ilyen mértékű sikereket érjen el. A titok a „subi íz”. Ez valami olyasmi, mint az X-vegyszer a Pindur Pandúrokból. Azaz, látjuk, hogy van, mégse értjük, hogy mi is az, de, ami bizony ebben az ízben fogant, azt imádjuk… és csak imádjuk.

Az új dalokra - a srácok örömére - leginkább a progresszív jelző a találó. A Sikth hatásokat szinte teljesen levetkőzve, ezúttal olyan nevek sejlenek fel, mint a Between The Buried And Me, a Protest The Hero, a Dream Theater és a The Mars Volta. Az új irány ettől függetlenül, számomra egyáltalán nem meglepő, sőt teljesen indokolt és okszerű. A változás és újítás, nyilván a korábbi anyaggal arányosan minden fejlődőképes zenekar számára létszükség, a Subscribenál meg már kötelező. Az első dal, a Countenancing Bálint keserédes szerelmi életét próbálja prezentálni, a nyitó, egyszerű subi ízű dúdolható riffekkel és a Bloodmeatből kölcsönvett „matek” témával. Miklós basszusjátéka viszont minden eddiginél izgalmasabb, jobban hallható és élvezhető, ami elképesztő sokat dob az anyagon. Bár mindkét saját tétel a progresszivitás ámított jegyében foganva nyolc perc fölé megy, hibapontként viszont említhető, hogy a figyelem néhol könnyen odavész. Különös tekintettel vonatkozik ez a Countenancing úgymond lassú részére, ami feleslegesen hosszúra és túlnyújtottra sikerült. Az „En Vogue-i hatást” (Free Your Mind) a dal végén pedig szerintem betudhatjuk a zenekar tudatalatti befolyásolásának és, akkor senki sem sértődik meg.

Az ugye köztudott, hogy a szövegekért nagyrészt a Bálint felel, de a kettes trekk ezúttal az ékes kivétel, aminek szövegét Máténak köszönhetjük. Az aberrált címet felteszem nem ő találta ki, de a témát biztosan. A dal egy fiktív, amolyan shakespeare-i királydrámát mutat be, a helyszín pedig Mercia egy a X. századig létező angol tartomány. Az észveszejtő refrén mellett, van még: „Hurréj, hurréj!” – ehhez meg ugye nem kell sok képzelőerő, ahogy a raszták csapkodására Bálint vezényletével a tömeg fel és alá lüktet. Tökéletes (show) elem. A dal középkori mivolta miatt is, találunk még egy – igen az a bizonyos nagy port kavart – Rhapsody (Of Fire) iskolán edzett sárkány/lovag metálra hajazó szintis/énekes témát. Ez a megoldás újból egy egyedi színfoltot teremtett a zenekar palettáján, akinek nem lenne elég az eddigi felhozatal. És, ha már új színfoltok, a rendes taggá válás küszöbén álló Cséry Zoltán (billentyű) az új dalokban még relevánsabb szerepet kapott, így már biztos nem kell félnünk, hogy az ígért nagylemez önismétlésbe csapna át.

A harmadik trekk, Magyarország talán egyik legismertebb dalának, a Kölyköd Voltamnak az átirata. Az eredetileg az MTV Icon sorozatra készített feldolgozás annyira jól sikerült, hogy a csapat, nem, hogy felvette nekünk a dalt, de még Pataki Attiláékkal a Pecsában is bizonyíthattak. Az átdolgozás szerintem is kiválóra sikerült minden elemével együtt, hiszen van nekünk breakdown (persze, azért nem egy August Burns Red, de megteszi), van ragga és van Rage’ rész is, a keretes szerkezet tehát adott. Hogy kinek melyik rész a kedvence, azt majd eldöntitek magatok, de úgy gondolom ez egy igazán dögös kis átirat lett. Koncerteken kötelező darab.

 

 

 



DVD:
A bátyám, mint ex-TMG hallgató mindig mesélt nekem kiskoromban a legendásan szar megszólalású, de annál hangulatosabb THC bulikról. Azóta eltelt egy évtized és most már nem a suli aulájában kell kurjongatni pár havernak, hanem helyette a többezres PeCsa csarnokát megtelítő rajongókat lehet épp moshra vagy táncra bírni. A már harminchoz közeledő (!) srácoknak ez a DVD kivonatolja az elmúlt bohó éveket, így helyett kapott az anyagon egy zenekari interjú, egy más szakmabeliek véleményét feszegető kérdezz-felelek és egy a már korábban kikerült archív anyagok bestofja. A koncerten bár nem voltam jelen, sikere híre hozzám is eljutott és ezt azt hiszem a DVD is teljes egészében képes visszaadni. Tény a setlist nem tökéletes, legalábbis én erősen hiánylom a korai időszak nagyjait, és egy jubileumi koncerten az unom szót se tartom tőlük elfogadhatónak, ennek ellenére a végeredmény izgalmas időtöltés lehet minden rajongónak. A koncert bár erősen szét van vagdosva sajnos (felteszem a hely szűke miatt), így ez jócskán levesz az értékéből. Bónuszként azonban felcsendül a Led Zep’ klasszikusa és a megérdemelt szülinapi torta meglepetésszerű átadása, de azt hiszem, mondhatom, hogy a videó klippek után – számomra biztosan – a koncert a legkevésbé lényeges része a kiadványnak. A többi anyag sokkal izgalmasabb és nem utolsó sorban viccesebb. A már említett Kölykök voltunk rész a zenekar legkoraibb szakaszából a Pro-Pain/holland turnén át a közelmúltig igyekszik a vicces, néhol provokatív, valahol szánalmat keltő és valahol csak megmosolyogtató videó összeállítással kényeztetni. Számomra a legmeglepőbb - érthető módon - az volt, amikor egykori középiskolám udvarán még Bálint nélkül a Barátok Közt máig változatlan soundtrackjét játsszák, de valami irgalmatlan rosszul… ebből csak az látszik, hogy a kezdet nem minősít. Huhh. A harmadik menüpont, a gazdasági vitaműsor, hogy úgy mondjam, más zenekari tagok, közeli barátok, kritikusok és celebek véleménye a csapatról. Nekem ez volt a favoritom, van benne minden murvára-szarástól a subilak erkélyén való képzelgésig. Nem feladatom, hogy végig elemzem minden ember nyilatkozatát, de az mondjuk ijesztő, hogy mennyi ember, akinek szavára sokak hallgatnak, már csak rock sztár léte/kritikusi szerepe miatt is és mégis mennyire nem tud beszélni élőben. Ijesztő, de ez már egy másik probléma. A videó klipeken kívül (kár, hogy a Crowd’ nincs rajta) helyett kapott egy, a tagokkal készített interjúsorozat is, szintúgy remek nosztalgia hangulattal és poén-bombákkal megspékelve. A videók készítőjének érdeme óriási, hiszen ezen utóbbiak végig képesek volt lekötni, szórakoztatni.

 

Summa summarum, ahogy Fellegi Ádám is mondja; jelenleg a legjobb és a legtöbbre vitt underground metal zenekar idehaza a Subscribe, persze szét lehet őket is cincálni, az emberi mivoltukat érő (valós/valótlan) pletykák és a zenéjükre jellemző megoldások tekintetében, de bárki bármit mond, a Subi olyat tett le az asztalra, ami példaértékű lehet sok induló csapatnak. Részemről inkább az a legnagyobb gond, hogy egyszerűen nem értem, mit töketlenednek, mit bénáznak itthon, amikor régen meg kellett volna szerezni egy nagyobb külföldi metal kiadó szponzorálást / turnézni és mindezt, nem „10 év múlva elképzelni”

Szikár adatok a lemezről:

Számlista: CD: 01. Countenancing (My Baby Stole My Gramophone) (08:01) 02. Anxiety Found Shape In Contradictions (Act I. The Fall Mercia) (08:11) 03. Kölyköd Voltam (EDDA feldolgozás) (5:53)

DVD: I. 10 éves jubileumi Hochmetz a Pecsában (The Devil Take The Hindmost, Crowd Of The Nobodies, Kiss And Kill Your Boyfriend, Delirium I-II: Blue Mescalin, The Tremens, Rebirth, SOS, The Weight Of Oneness, Oidipus Abortion Clinic, Parable, UseHER Friendly, The Humidor (Butriometer), Roll & Rock, X-Man) II. Kölykök voltunk III. Nézőpont (gazdasági vitaműsor a Subscribe-ról) IV. Subscribe mélyinterjú V. Klippek

Kiadó: Edge Records
Megjelenés: 2009. december 14.
Hossz: CD: 22:00 + DVD: 02:20:50

Subscribe Hivatalos Honlap
Subscribe MySpace

Címkék: zene

Abszurd 25 percben, avagy fogadjátok sok szerettel nyitó bejegyzésem gyanánt a Miklauzic Bence kisfilmjét, a Barbárokat. (HMDB) Spoiler: Egy családi ebédre húsvét hétvégéjén betoppan egy régi barát, és folyamatosan a megtisztulásról beszél. Percekkel később megdöbbenve ismerik fel Árpiban a körözött brutális gyilkost...

 

 

 

Rendező/forgatókönyvíró: Miklauzic Bence | Főszereplő(k): Nagy Zsolt, Bartsch Kata, Vass György, Pokorni Lia, Ujlkai Dénes, Kardos Róbert | Operatőr: Miklauzic Márton | Vágó: Barsi Béla | Hangmérnök: Komlódi Gábor | Jelmeztervező: Breckl János | Díszlettervező: Einhorn Zsuzsa | Producer: Bodzsár István

 

Címkék: film

Nemcsak a hazai gasztronómiai szakújságírok gyújtottak örömtüzeket múlt héten, hanem a szélesebb közvélemény is örvendett az első magyar, és a második közép-európai (az első természetesen Prága kapta) Michelin csillagnak, melyet a budapesti Ráday utcában székelő Costes étterem kapott. A Costes a Dining Guide gasztronómiai internetes újság szerint a 2009-es év étterme lett. 

A Michelin csillagokat, számszerűsítve egyet, kettőt vagy akár hármat 1926 óta osztják ki a világ legrangosabb vendéglátó helyeinek.Városi legendák szerint a francia Michelin autógumigyár azon megfontolásból hozta létre a kalauzt, hogy a benne szereplő vendéglők felkeresésével gyorsabban kopik az autógumi, pluszbevételt hozva ezzel a cégnek. A Michelin pontozórendszerét, mely kizárólag a tányérra került ételek minőségét és ízét veszi figyelembe, bár sokan bíráltak vélt konzervativizmusáért és francia konyha mániájáért, kétségkívűl a legelismertebb nemetközi gasztronómiai kitüntetés.

 Ungaricshe gulacshromantik

A  korábban oly sokszínű és valóban világhírű hazai gasztronómiát a kádárizmus igénytelensége lefokozta a zsír-hagyma-paprika szentháromság szintjére, számos nagyszerű, régi fogást elfeledtetve.

A 2007-es Kulináris Chartát megalkotó MGE (Magyar Gasztronómiai Egyesület) tevékénységének is köszönhetően a magyar csúcsgasztronómia zászlóshajói sikeresen kitörtek az elszigeteltség és önálatatás csapdáiból, maradandó ízélményéket és konyhai teljesítményeket létrehozva ezzel.

Ezzel felkerültünk a világ gasztronómai térképére?

Igen. A korábban valóban világhírű magyar konyha a '90-es évekre nemcsak a posztkommunizmusnak, hanem saját korábbi sikereienk is a foglya lett.

Ha a Costes sikerét a Michelin kalauz készítői részéről  a magyar vendéglátásnak tett gesztusként értelmezzük, akkor viszont nem a Costes volt a legmegfelelőbb választás.

A Costes sikerének kovácsa ugyanis a portugál Miguel Vieira volt, aki a hozzávalók mindegyikét egy párizsi piacról hozta, valamint a francia és portugál elemekkel fűszerezett nemzetközi konyhát vitt, maelynek nem sok köze volt a magyar gasztronómia megujuló hagyományaihoz.

A Costes sikerének árnyoldala az, hogy gyelőre anyagilag veszteséges, ahogy azt a Sziget guru Gerendai Károly is elismeri. Gerendai a Costest inkább a magyar gasztronómia világsikeréért tett beruházásnak tartja, de saját bevallása szerint sem akar meggazdagodni belőle. 

Hova tovább?

A múlt idő indokolt, ugyanis Viera szerződésének lejárta után honvágyra hivatkozva visszatért szülőhazájába, ahol a lisszaboni Ritz Hotel konyhafőnöke lett.

Kérdés, hogy az új séf, az argentín Nicolas Delgado képes lesz-e tartani a fiatal portugál sztárszakács által oly magasra tett mércét.

Amire még érdemes odafigyelni, hogy négy magyar étterem (Arcade, Bock Bisztro,Csalogány 26, 21 Magyar vendéglő) a Michelin-kalauz ítészeítől megkapta a megtisztelő Bib Gourmand ("tisztes konyha kedvező áron") címet. A Bib Gourmandot sokan a Michelin csillag előszobaájaként tartják számon.

A fenti négy étterem az elmúlt pár évben a magyar konyha megújításában úttörő szerepet vitt.

Esszencia

A magyar konyha gasztronómiai világtérképre (vissza)kerülése előtt még hosszú és göröngyös útvesztő, valamint sok akadály áll, bár az irány kétségkívűl bíztató.

A hazai gasztroforradalmárok az elismeréssel nagy vállveregetést kaptak, de azért nem szabad hátradőlniük karoszékeikben, hanem azért kell dolgozniuk, hogy a kockásabroszos kisvendéglőkben és a magyar háztartásokban is végre új, friss szelek fújjanak.

 

 

 

Csak bot és vászon,

de nem bot és vászon,
hanem zászló.

Mindíg beszél.
Mindíg lobog.
Mindíg lázas.
Mindíg önkívületben van
az utca fölött,
föllengő magasan
egész az égben,
s hirdet valamit
rajongva.
Ha már megszokták és rá se figyelnek,
ha alszanak is,
éjjel és nappal,
úgy hogy egészen lesoványodott,
s áll, mint egy vézna, apostoli szónok
a háztető ormán,
egyedül,
birkózva a csönddel és a viharral,
haszontalanul és egyre fönségesebben,
lobog,
beszél.

Lelkem, te is, te is -
ne bot és vászon -
légy zászló.

(Kosztolányi Dezső: Zászló)

Címkék: március

 

 
 
Skót szoknya versus bocskai – menő, nem menő – Magyar identitás a XXI. Században címmel rendezett konferenciát a Terror Házában a Schmidt Mária történész-főigazgató által fémjelzett XXI. Századi Intézet. Cikkünk első részében a konferenciáról közlünk egy tudósítást, míg a második részben a magyar öntudat problematikus kérdéseit fogjuk élve boncolni.
 
A kissé hatásvadász cím azt sejteti, hogy a konferencia elsősorban a magyar közvéleménynek, közülük is leginkább a fiatalokhoz szól, nem pedig elefántcsonttornyukba zárkózott, a témában jártas tudósoknak. Amint látni fogjuk, a kiváló ötletet követő megvalósítás hagyott maga után némi kívánnivalót. A résztvevők listáját böngészve jó elgondolás, hogy a párbeszéd érdekében inkább a baloldali-liberális közeghez köthető személyeket is meghívtak a sokszínű elbeszélés miatt, mégha a nemzetről való gondolkodás az elmúlt években őszintén bevallva elsősorban a polgári-konzervatív értelmiség sajátja is volt.
 
Schmidt Mária bevezetőjében ostorozta mind a nemzeti jelképek kisajátítását politikai célokból, mind pedig ezek közül néhány szimbólumunk (turul, Árpád-ház történelmi zászlója) megbélyegzését, mégha a történelem szemétdombjára került bizonyos mozgalmak (pl. nyilasok) is használták ezeket. Bírálta a fogyasztói szemlélet kizárólagosságát, és az erre építő politikát is. Meglátása szerint az utóbbi években a politika nem kínált jövőképet, víziót a magyar embereknek, hanem csupán a pénztárcájukra próbált hatni.  
 
Balázs Zoltán közgazdász-egyetemi oktató, meglehet, hogy jó szakember, de rendkívül rossz előadónak bizonyult. Beszéde a nemzet karakterisztika eszközeit használva arra lyukadt ki, hogy mi magyarok még csak a dühödt kamaszéveinket éljük, és itt lenne már az idő, hogy felnőjünk. Előadása sajnos tobzódott az öncélú idegen szakkifejezésekben, miközben nyugodtan használhatta volna magyar megfelelőjüket is. Mondatai azért is álltak gyenge lábakon, mert érthetetlen, hogy egy ezeréves nemzet hogyan élheti még mindig a kamaszkorát. Lehet, hogy úgy jártunk, mint szegény Brad Pitt a Benjamin Button különös életében?
 
Új Péter, az index.hu főszerkesztője a magyar országmárka elkopottságáról, és a szubkultúráról, mint nemzeti termékről beszélt a norvég black-metallal és a gyakorta skót szoknyát öltő Sex Pistols őspunkbandával összefüggésben. Mondandóját nem polgárpukkasztásnak szánta, hanem annak példázására, hogy a gulyáskommunizmusban kizárólagossá tett paprika-csikós-puszta szentháromság mellett lehetnének a világban versenyképesebb, és ránk sokkal jellemzőbb magyar kulturális exportcikkeink is. Ezek közé tartozhatna például a magyar könnyűzene, dizájn és képzőművészet is. Itt az ideje a kor szellemében megújítani a rólunk a világban elfoglalt helyet. Baranyi Márton, a Konzevatórium főszerkesztője jól összefoglalta a modern polgári nacionalizmus történetét. Születését az 1789-es francia forradalom időszakára tehetjük, kezdetben a liberalizmushoz kapcsolódott, majd később a konzervatív eszmékkel, sőt a szocializmussal is flörtölni kezdett sokunk nagy bánatára. Előadásában kitért a nemzet és progresszió, valamint a haza és az értelmiség problémás viszonyára is magyar vonatkozásban.
 
Babarczy Eszter, akit korábba elsősorban politológusi munkásságáról ismerhettünk, a kollektív családi emlékezet fontosságáról beszélt a magyar utca és közterületnevek vonatkozásában. Előadásának ugyan sok teteje nem volt, sőt még a témához sem kapcsolódott szigorúan, slidejai és diavetítő programja viszont egészen kiváló volt, és még egy-két érdekességet is mondott. Török Ferenc filmrendező, a Moszkva tér, a Szezon, és az Overnight című filmek alkotója az egyedi magyar filmes nyelv fontosságáról beszélt, óvva intett a monumentális, népnevelő jellegű történelmi filmekről. Szerinte elsősorban olyan magyar filmekre van szükség, amelyek képesek kifejezni sajátosan a népünkre jellemző hangulatot és lélekállapotokat akár az adott kornak megfelelően. Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora az ének-zeneoktatás fontosságát méltatta, Bartók és Kodály példáján keresztül mutatta be, hogy a magyar népzenei hagyományok hogyan épültek be a komolyzenébe. Liszt és Brahms keze nyomán a magyar zenei motívumok már a XIX. század folyamán világhírűvé váltak. Batta modern példaként emlegette az Illés együttest és a táncház mozgalmat, mi ehhez a napjainkban oly népszerű világzenei és alternatív zenekarokat tennénk hozzá (Palya Beától a Quimbyig).
 
Náray Tamás divattervező a magyar dizájn, formavilág és iparművészeti hagyományok fontosságát egy diavetítéssel bizonyította, melyen bemutatta, hogy a huszáros-magyaros motívumok milyen gyakran szerepelnek nemzetközi divatcégek, külföldi divatdiktátorok kollekcióiban is. Sajnálatát fejezte ki az ősbűn miatt, hogy a tradicionális magyar viseletet mennyire átpolitizálták a Bocskaitól az Atilláig, így szinte mindenki egyfajta politikai szimpátiát fejez ki, aki ezeket a ruhadarabokat magára ölti. Náray beszédét egy a saját kreációiból álló divatbemutató zárta, melyen csodálatos szépségű hölgyek bemutatták, hogy miként nézhet ki a XXI. században is hordható, divatos modern viselet magyar motívumokkal megspékelve.
 
 
Az ebédszünet után a kizárólag a pogácsás pult és a hidegkonyha iránt vonzódó vendégek már nem tértek vissza,így csak a téma iránt igazán érdeklődők tisztelték meg jelenlétükkel az eseményt.
 
Gerő András történész szerint azon túl, hogy szükséges feltárnunk nemzetünk történelmének sötét fejezeteit is –erre van kitalálva például a Terror Háza is – lényeges, hogy a nemzeti büszkeségnek is intézményes kereteket adjunk. A Magyar Büszkeség Háza felállításánakötlete meglátásunk szerint jó, mégha az elnevezés nem túl szerencsés is. A gyakorlati megvalósításon viszont még lenne bőven mit csiszolni, mert Gerő ötletei, melyeket a Népszabadságban is publikált, elnagyoltak és gyakran elavultak is a számos kreatív elem ellenére is.
 
Lánczi András egyetemi tanár, a kortárs konzervatív politikai filozófia egyik legnagyobb hatású hazai alakja nem titkolta szkepszisét Gerő ötletét illetően, és aláhúzta, hogy a még oly jó szándékú „népnevelés” sem lehet hatékony. Szerinte fontolva haladó szemléletváltásra van szükség. Kárhoztatta a magyar értelmiség szerepét, mely a viták megoldása helyett csak újabb árkokat ásott a már amúgy is elég barázdált magyar társadalom szövetébe.
 
Balog Zoltán református lelkész és politikus a kereszténység és különösen a református hit fontosságáról beszélt a magyar nemzeti érzéssel kapcsolatban, hangsúlyozva a vallás közösségmegtartó erejét. Fricz Tamás politológus szerint, ha újrahasznosítva is, de még mindig tovább él a népi-urbánus (ál)vita, mely lezárása nélkül nem képzelhető el a társadalmi megbékélés. Véleményünk szerint a fiatalabb generációk már felfogják a vita álságosságát, hiszen pont úgy zárkózhatunk fel a fejlett Nyugathoz, ha közben organikusan fejlődve megőrizzük sajátosnépi-nemzeti kultúránkat. Granasztói György egyetemi oktató záró előadásában utalt a sportra, melynek segítségével még a diktatúra alatt ki tudtuk fejezni nemzeti érzületünket.
 
A konferencia bár számos érdekes témát felvetett, két alapvető kérdés mégis úgy kerülgetett, mint a macska a forró kását: Ki a magyar? és Mi a magyar? Cikkünk második részében többek között ezen alapkérdések tisztázásával próbáljuk tovább építeni a diskurzust  
 
  
 
 
 
 

I. Mi a Holnapelőtt blog?

   A Holnapelőtt egy fiatal egyetemisták által szerkesztett független, kulturális blog, melynek célja azt bemutatni, hogy milyen hely lesz, illetve lehetne Magyarország a közeljövőben. Nem vagyunk sem asztrológusok, sem időutazók, vagy pedig béljósok. Egészen más feladatot szeretnénk megvalósítani.

   Célunknak tekintjük egyfajta sajátos leltárként vagy kaleidoszkópként bemutatni olyan kortárs művészeket, tudósokat és más társadalmi szereplőket, akik maradandó értékek megalkotásán és pozitív társadalmi kezdeményezéseken keresztül képesek valami olyat letenni az asztalra, mellyel pezsgőbbé tehetik hazánk kulturális vagy szellemi életét, ezáltal kijelölve az eljövendő távlatokat.

   Emellett törekvésünk saját ötleteinkkel, meglátásainkkal is hozzájárulni a magyar jövőről folytatott diskurzushoz, és ezzel segíteni egy korszerűbb, fiatalosabb értelmiség létrejöttét.


II. Miben hiszünk?

   Az előzőekben megfogalmazott „független” jelző azt fejezi ki, hogy meglévő véleményünk ellenére kezdeményezésünket távol kívánjuk tartani az aktuálpolitikától, mert hiszünk a kultúra pártatlanságában. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne meg mindegyikünknek az egyéni értékrendje, mely iránytűként szolgál a modern világ útvesztőiben.
 
   A tágan értelmezett tudománynak és kultúrának ugyanis - melybe a magyar tudósoktól kezdve hazánk gasztronómiáján át az igényes könnyűzenéig sok minden beletartozhat – egyik fő feladata, hogy világnézettől függetlenül hidat képezzen egy nemzet polgárai között, és a nemzeti büszkeség kifejező eszközévé váljon, megmutatva a világnak egy adott ország sajátos hangulatát, karakterét és esszenciáját. A kultúra szeretete és a kulturális teljesítmények elismerése szinte egyedülállóan képes határokon átívelően zárójelbe tenni politikai, gazdasági, és vallási ellentéteket.
 
   Hisszük, hogy a valódi kulturális teljesítmény, nem lehet csupán öncélú magamutogatás, hiszen mindenképpen ki kell fejeznie egyfajta sajátos hozzáállást vagy hangulatot. Ugyanakkor reméljük, hogy a tehetség helyet szorít magának, amennyiben nem állják útját. A kultúrának ugyanakkor nem kell, hogy kizárólagos feladata legyen a népművelés vagy az erkölcsös élet bemutatása, azt meg kell hagyni az oktatás (amúgy nélkülözhetetlen) terrénumának. A kultúra nem lehet jó vagy rossz, erkölcsös vagy erkölcstelen, viszont meg lehet és meg kell ítélni, hogy értékes vagy értéktelen. Nem valós tény az sem, hogy a magas kultúra mindig értékes, míg a tömegkultúra csak értéktelen termékeket képes előállítani.
 
   Ahhoz, hogy újat, ám mégis maradandó szellemi teljesítményt hozzunk létre, szükséges a hagyományok ápolása, ismerete és tisztelete, azonban ez nem jelentheti azt, hogy korábbi stílusokat szolgaian másolunk, ehelyett a valódi teljesítmény értékes tradíciókat bemutatni úgy, hogy ma embere számára is érthetőek legyenek az eredeti üzenet elvesztése nélkül.


III. Mit akarunk elérni?

   Magyarországnak nincsenek sem mesés ásványkincsei, sem kékellő tengerei. Nem vagyunk és méretünkből, népességünkből adódóan nem lehetünk politikai, katonai vagy gazdasági nagyhatalom. Ám merjünk nagyok lenni. Egyvalami még lehetünk (és voltunk is), kulturális és tudományos (n)agyhatalom.
 
   A dualizmus korának alapjain a trianoni sokk után Klebelsberg Kunó és társai fáradhatatlan munkájának köszönhetően a XX. század első felében egy időre tudományos és kulturális nagyhatalommá válhattunk. Emlékezzünk csak a magyar feltalálókra, Nobel-díjasainkra, a Nyugat nemzedékének költőire és íróira, olimpikonjainkra vagy pedig Bartók és Kodály zenéjére.
 
   Ezekhez a teljesítményekhez az a felismerés vezetett, hogy csak a minőségi oktatás fejlesztésén keresztül lehet olyan kulturális és tudományos teljesítményt nyújtani, mellyel világhírűek lehetünk. Világraszóló magyarok.
 
   Jól tudjuk, hogy a magyar társadalom nemcsak hiánycélokból és GDP mutatókból áll. Anélkül, hogy ezek fontosságát lebecsülnénk, fontos más területek hangsúlyozása is. Nem várhatunk és ne is várjunk túl sokat a politikától. Politikusaink teljesítményei mindig csak a társadalom állapotát tükrözik.
 
   Magyarország csak akkor lehet sikeres bármilyen tekintetben, ha öntudatos és autonóm polgárok olyan közösségéve válik, akik képesek értékeik mentén jogaikért kiállni és tenni a közjóért. Legyünk végre az egyesületek, alapítványok, blogok, valamint a társadalmi, vallási, és kulturális közösségek összetartó országa. Az álmok álmodói.

süti beállítások módosítása