Kortárs magyar öntudat I.-konferencia a Terror Házában
2010.02.08. 02:16 | Mr. Art | Szólj hozzá!
Skót szoknya versus bocskai – menő, nem menő – Magyar identitás a XXI. Században címmel rendezett konferenciát a Terror Házában a Schmidt Mária történész-főigazgató által fémjelzett XXI. Századi Intézet. Cikkünk első részében a konferenciáról közlünk egy tudósítást, míg a második részben a magyar öntudat problematikus kérdéseit fogjuk élve boncolni.
A kissé hatásvadász cím azt sejteti, hogy a konferencia elsősorban a magyar közvéleménynek, közülük is leginkább a fiatalokhoz szól, nem pedig elefántcsonttornyukba zárkózott, a témában jártas tudósoknak. Amint látni fogjuk, a kiváló ötletet követő megvalósítás hagyott maga után némi kívánnivalót. A résztvevők listáját böngészve jó elgondolás, hogy a párbeszéd érdekében inkább a baloldali-liberális közeghez köthető személyeket is meghívtak a sokszínű elbeszélés miatt, mégha a nemzetről való gondolkodás az elmúlt években őszintén bevallva elsősorban a polgári-konzervatív értelmiség sajátja is volt.
Schmidt Mária bevezetőjében ostorozta mind a nemzeti jelképek kisajátítását politikai célokból, mind pedig ezek közül néhány szimbólumunk (turul, Árpád-ház történelmi zászlója) megbélyegzését, mégha a történelem szemétdombjára került bizonyos mozgalmak (pl. nyilasok) is használták ezeket. Bírálta a fogyasztói szemlélet kizárólagosságát, és az erre építő politikát is. Meglátása szerint az utóbbi években a politika nem kínált jövőképet, víziót a magyar embereknek, hanem csupán a pénztárcájukra próbált hatni.
Balázs Zoltán közgazdász-egyetemi oktató, meglehet, hogy jó szakember, de rendkívül rossz előadónak bizonyult. Beszéde a nemzet karakterisztika eszközeit használva arra lyukadt ki, hogy mi magyarok még csak a dühödt kamaszéveinket éljük, és itt lenne már az idő, hogy felnőjünk. Előadása sajnos tobzódott az öncélú idegen szakkifejezésekben, miközben nyugodtan használhatta volna magyar megfelelőjüket is. Mondatai azért is álltak gyenge lábakon, mert érthetetlen, hogy egy ezeréves nemzet hogyan élheti még mindig a kamaszkorát. Lehet, hogy úgy jártunk, mint szegény Brad Pitt a Benjamin Button különös életében?
Új Péter, az index.hu főszerkesztője a magyar országmárka elkopottságáról, és a szubkultúráról, mint nemzeti termékről beszélt a norvég black-metallal és a gyakorta skót szoknyát öltő Sex Pistols őspunkbandával összefüggésben. Mondandóját nem polgárpukkasztásnak szánta, hanem annak példázására, hogy a gulyáskommunizmusban kizárólagossá tett paprika-csikós-puszta szentháromság mellett lehetnének a világban versenyképesebb, és ránk sokkal jellemzőbb magyar kulturális exportcikkeink is. Ezek közé tartozhatna például a magyar könnyűzene, dizájn és képzőművészet is. Itt az ideje a kor szellemében megújítani a rólunk a világban elfoglalt helyet. Baranyi Márton, a Konzevatórium főszerkesztője jól összefoglalta a modern polgári nacionalizmus történetét. Születését az 1789-es francia forradalom időszakára tehetjük, kezdetben a liberalizmushoz kapcsolódott, majd később a konzervatív eszmékkel, sőt a szocializmussal is flörtölni kezdett sokunk nagy bánatára. Előadásában kitért a nemzet és progresszió, valamint a haza és az értelmiség problémás viszonyára is magyar vonatkozásban.
Babarczy Eszter, akit korábba elsősorban politológusi munkásságáról ismerhettünk, a kollektív családi emlékezet fontosságáról beszélt a magyar utca és közterületnevek vonatkozásában. Előadásának ugyan sok teteje nem volt, sőt még a témához sem kapcsolódott szigorúan, slidejai és diavetítő programja viszont egészen kiváló volt, és még egy-két érdekességet is mondott. Török Ferenc filmrendező, a Moszkva tér, a Szezon, és az Overnight című filmek alkotója az egyedi magyar filmes nyelv fontosságáról beszélt, óvva intett a monumentális, népnevelő jellegű történelmi filmekről. Szerinte elsősorban olyan magyar filmekre van szükség, amelyek képesek kifejezni sajátosan a népünkre jellemző hangulatot és lélekállapotokat akár az adott kornak megfelelően. Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora az ének-zeneoktatás fontosságát méltatta, Bartók és Kodály példáján keresztül mutatta be, hogy a magyar népzenei hagyományok hogyan épültek be a komolyzenébe. Liszt és Brahms keze nyomán a magyar zenei motívumok már a XIX. század folyamán világhírűvé váltak. Batta modern példaként emlegette az Illés együttest és a táncház mozgalmat, mi ehhez a napjainkban oly népszerű világzenei és alternatív zenekarokat tennénk hozzá (Palya Beától a Quimbyig).
Náray Tamás divattervező a magyar dizájn, formavilág és iparművészeti hagyományok fontosságát egy diavetítéssel bizonyította, melyen bemutatta, hogy a huszáros-magyaros motívumok milyen gyakran szerepelnek nemzetközi divatcégek, külföldi divatdiktátorok kollekcióiban is. Sajnálatát fejezte ki az ősbűn miatt, hogy a tradicionális magyar viseletet mennyire átpolitizálták a Bocskaitól az Atilláig, így szinte mindenki egyfajta politikai szimpátiát fejez ki, aki ezeket a ruhadarabokat magára ölti. Náray beszédét egy a saját kreációiból álló divatbemutató zárta, melyen csodálatos szépségű hölgyek bemutatták, hogy miként nézhet ki a XXI. században is hordható, divatos modern viselet magyar motívumokkal megspékelve.
Az ebédszünet után a kizárólag a pogácsás pult és a hidegkonyha iránt vonzódó vendégek már nem tértek vissza,így csak a téma iránt igazán érdeklődők tisztelték meg jelenlétükkel az eseményt.
Gerő András történész szerint azon túl, hogy szükséges feltárnunk nemzetünk történelmének sötét fejezeteit is –erre van kitalálva például a Terror Háza is – lényeges, hogy a nemzeti büszkeségnek is intézményes kereteket adjunk. A Magyar Büszkeség Háza felállításánakötlete meglátásunk szerint jó, mégha az elnevezés nem túl szerencsés is. A gyakorlati megvalósításon viszont még lenne bőven mit csiszolni, mert Gerő ötletei, melyeket a Népszabadságban is publikált, elnagyoltak és gyakran elavultak is a számos kreatív elem ellenére is.
Lánczi András egyetemi tanár, a kortárs konzervatív politikai filozófia egyik legnagyobb hatású hazai alakja nem titkolta szkepszisét Gerő ötletét illetően, és aláhúzta, hogy a még oly jó szándékú „népnevelés” sem lehet hatékony. Szerinte fontolva haladó szemléletváltásra van szükség. Kárhoztatta a magyar értelmiség szerepét, mely a viták megoldása helyett csak újabb árkokat ásott a már amúgy is elég barázdált magyar társadalom szövetébe.
Balog Zoltán református lelkész és politikus a kereszténység és különösen a református hit fontosságáról beszélt a magyar nemzeti érzéssel kapcsolatban, hangsúlyozva a vallás közösségmegtartó erejét. Fricz Tamás politológus szerint, ha újrahasznosítva is, de még mindig tovább él a népi-urbánus (ál)vita, mely lezárása nélkül nem képzelhető el a társadalmi megbékélés. Véleményünk szerint a fiatalabb generációk már felfogják a vita álságosságát, hiszen pont úgy zárkózhatunk fel a fejlett Nyugathoz, ha közben organikusan fejlődve megőrizzük sajátosnépi-nemzeti kultúránkat. Granasztói György egyetemi oktató záró előadásában utalt a sportra, melynek segítségével még a diktatúra alatt ki tudtuk fejezni nemzeti érzületünket.
A konferencia bár számos érdekes témát felvetett, két alapvető kérdés mégis úgy kerülgetett, mint a macska a forró kását: Ki a magyar? és Mi a magyar? Cikkünk második részében többek között ezen alapkérdések tisztázásával próbáljuk tovább építeni a diskurzust
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://holnapelott.blog.hu/api/trackback/id/tr451738196
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.